Volt-e bármilyen hatással a gondolkodására és/vagy szakmai gyakorlatára Hamvas Béla munkássága? Mikor és milyen körülmények között találkozott Hamvas életművével?
Úgy gondolom, hogy nem. Őszintén szólva nem ismerem igazán Hamvast. Tizenévesen, kamaszként elolvastam A bor filozófiáját és Az öt géniuszt, aztán persze a Forradalom a művészetben-t, magyar szakos egyetemistaként pedig a Karnevált. Néhány róla szóló előadást meghallgattam – Dúl Antal, Kotányi Attila és Kunszt György előadását éppenséggel én szerveztem Debrecenben –, de érdemben soha nem foglalkoztam vele. Nekem az a Guénon-féle metafizika, amit Hamvas képviselt, egyrészt túl ezoterikus, másrészt túl „kerek”.
Foglalkozhat-e aktuálpolitikai kérdésekkel a képzőművészet?
Természetesen.
Ön egy konferencián a következőt állította: ,,Éppen ideje lenne, hogy az ideológiát a kiállítótermekben leváltsa az esztétika." Megállapítható-e ez a kizárólagosság, és ha igen, valóban ideologikus szemlélet határozta-e meg eddig a képzőművészeti kiállításokat?
Az idézett mondat arra vonatkozott, hogy véleményem szerint sok szempontból jobban járunk, ha a műalkotásokhoz nem ideologikus módon közelítünk. Persze így is lehet, de én az esztétikát izgalmasabb értelmezési keretnek tartom. Egy művész esetében számomra fontosabb az alkotásaival megjelenített esztétikai nívó, mint mondjuk a politikai szimpátiája. Azt, hogy ez mennyire nem evidencia, jól mutatja, hogy az elmúlt évtizedek különböző állami művészeti zsűrijeiben vagy a nagy tárlatok kurátorai között alig-alig találunk esztétát. Ez messze nem ideális állapot.
Megjelenhetnek-e társadalomkritikai koncepciók, kiállítások és művek az állami fenntartású kiállítóterekben?
Miért ne jelenhetnének meg? Ez a kérdés egy demokráciában majdhogynem értelmezhetetlen.
Mit gondol, miképpen változhat meg a képzőművészet társadalmi szerepe a magyarországi művészeti intézményrendszer utóbbi években megfigyelhető átalakulásával? Van-e a művészetnek bármilyen felelőssége az azt befogadó és támogató közösség felé?
Én nem vettem észre, hogy az utóbbi években megváltozott volna a művészeti intézményrendszer. Azt viszont nap mint nap tapasztalom, hogy a képzőművészet társadalmi szerepe ma Magyarországon rendkívül szerény. Nem a művészetnek van szerepe, hanem annak az intézményrendszernek, amelyik az aktuális lehetőség-feltételeit biztosítja. Ilyen formán a Műcsarnoknak és konkrétan nekem, mint intézményvezetőnek is fel kell vállalni ezt a felelősséget.
Lehet-e a művészeti gyakorlatoknak valós szerepe a politikai kérdések megvitatásában?
Mindenképpen lehet – és úgy látom, van is. Persze a képzőművészet (de általában véve a magaskultúra) diskurzusai másfajta árnyaltsággal reflektálnak a politikára, mint ahogyan az a közbeszédben többnyire megjelenik.