HTML

füstparipa

Demo Galéria, 2012. április 25 – május 8.

A Demo Galéria utolsó kiállítása, a Forradalom az archívumban az autonóm művészet és a képzőművészet társadalomhoz való viszonyának kérdéseit vizsgálja.


A kiállítás középpontjában az 1947-es Lukács-Hamvas vita áll. Ebből az azóta sokat idézett, ám gyakran felületesen ismert művészetelméleti vitából kiindulva kívánjuk megvizsgálni, hogy a magyarországi képzőművészek miképpen látják a művészet feladatait, lehetőségeit és határait a mai magyar társadalomban.

A kiállítás Hamvas Béla egy korai, 1945-ben megjelent írását emeli ki az életműből, mint egy évtizedekig meghatározó művészi pozíció kiáltványát. A Ne üljetek füstparipára című esszéjében Hamvas egyértelműen fogalmaz:
"A művész magatartása: kívülállás és igény az egyetemességre."

Azóta több magyar képzőművész és kurátor is felülírta ezt az állítást. Művészeti gyakorlatukban megjelent egyfajta társadalmi érzékenység és különböző, a közösségeket érintő problémák melletti elköteleződés.

A projekt keretében interjúkat készítettünk olyan képzőművészekkel, akiknek véleménye, gondolatai, esetleg emlékei relevánsnak tekinthetőek Hamvas Bélával, Lukács Györggyel vagy a művész társadalmi szerepével kapcsolatban.

A Forradalom az archívumban egy tanulmányi kiállítás, mely egy autoritárius rendszer jellemző értelmiségi vitáján keresztül kívánja a mai magyarországi művészet lehetőségeit és feladatait vizsgálni.

Ezen kiállítást egy problémafelvetésnek szánjuk, mellyel egy vitát szeretnénk elindítani a hazai művészet eddigi szerepének újragondolásáról.

Megnyitó: 2012. április 24. este 8 óra

A kiállítást megnyitja: Tamás Gáspár Miklós

A kiállítás rendezte: Feigl Nóra, Karas David, Pacsika Márton

Helyszín: Demo Galéria, Akácfa utca 51.

A kiállítás megtekinthető:
2012. április 25 – május 8.

A kiállítás eseménye facebookon.

Volt-e bármilyen hatással a gondolkodására és/vagy szakmai gyakorlatára Hamvas Béla munkássága? Mikor és milyen körülmények között találkozott Hamvas életművével?

 

Úgy gondolom, hogy nem. Őszintén szólva nem ismerem igazán Hamvast. Tizenévesen, kamaszként elolvastam A bor filozófiáját és Az öt géniuszt, aztán persze a Forradalom a művészetben-t, magyar szakos egyetemistaként pedig a Karnevált. Néhány róla szóló előadást meghallgattam – Dúl Antal, Kotányi Attila és Kunszt György előadását éppenséggel én szerveztem Debrecenben –, de érdemben soha nem foglalkoztam vele. Nekem az a Guénon-féle metafizika, amit Hamvas képviselt, egyrészt túl ezoterikus, másrészt túl „kerek”.

 

Foglalkozhat-e aktuálpolitikai kérdésekkel a képzőművészet?

 

Természetesen.

 

Ön egy konferencián a következőt állította: ,,Éppen ideje lenne, hogy az ideológiát a kiállítótermekben leváltsa az esztétika." Megállapítható-e ez a kizárólagosság, és ha igen, valóban ideologikus szemlélet határozta-e meg eddig a képzőművészeti kiállításokat?

 

Az idézett mondat arra vonatkozott, hogy véleményem szerint sok szempontból jobban járunk, ha a műalkotásokhoz nem ideologikus módon közelítünk. Persze így is lehet, de én az esztétikát izgalmasabb értelmezési keretnek tartom. Egy művész esetében számomra fontosabb az alkotásaival megjelenített esztétikai nívó, mint mondjuk a politikai szimpátiája. Azt, hogy ez mennyire nem evidencia, jól mutatja, hogy az elmúlt évtizedek különböző állami művészeti zsűrijeiben vagy a nagy tárlatok kurátorai között alig-alig találunk esztétát. Ez messze nem ideális állapot.

 

Megjelenhetnek-e társadalomkritikai koncepciók, kiállítások és művek az állami fenntartású kiállítóterekben?

 

Miért ne jelenhetnének meg? Ez a kérdés egy demokráciában majdhogynem értelmezhetetlen.

 

Mit gondol, miképpen változhat meg a képzőművészet társadalmi szerepe a magyarországi művészeti intézményrendszer utóbbi években megfigyelhető átalakulásával? Van-e a művészetnek bármilyen felelőssége az azt befogadó és támogató közösség felé?

 

Én nem vettem észre, hogy az utóbbi években megváltozott volna a művészeti intézményrendszer. Azt viszont nap mint nap tapasztalom, hogy a képzőművészet társadalmi szerepe ma Magyarországon rendkívül szerény. Nem a művészetnek van szerepe, hanem annak az intézményrendszernek, amelyik az aktuális lehetőség-feltételeit biztosítja. Ilyen formán a Műcsarnoknak és konkrétan nekem, mint intézményvezetőnek is fel kell vállalni ezt a felelősséget.

 

Lehet-e a művészeti gyakorlatoknak valós szerepe a politikai kérdések megvitatásában?

 

Mindenképpen lehet – és úgy látom, van is. Persze a képzőművészet (de általában véve a magaskultúra) diskurzusai másfajta árnyaltsággal reflektálnak a politikára, mint ahogyan az a közbeszédben többnyire megjelenik. 

Címkék: korkerdes

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fustparipa.blog.hu/api/trackback/id/tr804473496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása