HTML

füstparipa

Demo Galéria, 2012. április 25 – május 8.

A Demo Galéria utolsó kiállítása, a Forradalom az archívumban az autonóm művészet és a képzőművészet társadalomhoz való viszonyának kérdéseit vizsgálja.


A kiállítás középpontjában az 1947-es Lukács-Hamvas vita áll. Ebből az azóta sokat idézett, ám gyakran felületesen ismert művészetelméleti vitából kiindulva kívánjuk megvizsgálni, hogy a magyarországi képzőművészek miképpen látják a művészet feladatait, lehetőségeit és határait a mai magyar társadalomban.

A kiállítás Hamvas Béla egy korai, 1945-ben megjelent írását emeli ki az életműből, mint egy évtizedekig meghatározó művészi pozíció kiáltványát. A Ne üljetek füstparipára című esszéjében Hamvas egyértelműen fogalmaz:
"A művész magatartása: kívülállás és igény az egyetemességre."

Azóta több magyar képzőművész és kurátor is felülírta ezt az állítást. Művészeti gyakorlatukban megjelent egyfajta társadalmi érzékenység és különböző, a közösségeket érintő problémák melletti elköteleződés.

A projekt keretében interjúkat készítettünk olyan képzőművészekkel, akiknek véleménye, gondolatai, esetleg emlékei relevánsnak tekinthetőek Hamvas Bélával, Lukács Györggyel vagy a művész társadalmi szerepével kapcsolatban.

A Forradalom az archívumban egy tanulmányi kiállítás, mely egy autoritárius rendszer jellemző értelmiségi vitáján keresztül kívánja a mai magyarországi művészet lehetőségeit és feladatait vizsgálni.

Ezen kiállítást egy problémafelvetésnek szánjuk, mellyel egy vitát szeretnénk elindítani a hazai művészet eddigi szerepének újragondolásáról.

Megnyitó: 2012. április 24. este 8 óra

A kiállítást megnyitja: Tamás Gáspár Miklós

A kiállítás rendezte: Feigl Nóra, Karas David, Pacsika Márton

Helyszín: Demo Galéria, Akácfa utca 51.

A kiállítás megtekinthető:
2012. április 25 – május 8.

A kiállítás eseménye facebookon.

Volt-e bármilyen hatással a gondolkodásodra és/vagy szakmai gyakorlatodra Hamvas Béla munkássága? Mikor és milyen körülmények között találkoztál Hamvas életművével?

A művészeti zoo kutyaiskolájának első évében kölcsön kaptam Tasnádi Jocó évfolyamtársamtól a „Silentium, Titkos jegyzőkönyv, Unicornis” trilógiát. Éjjel kezdtem hozzá olvasásához, egyre éberebbé tett. Évekkel később leszoktam Hamvasról. Túl karakteres volt a karakterológia. Úgy is mondhatnám, hogy egy zseniális tévút (mint bármely jó művészeti alkotás).

Foglalkozhat-e aktuálpolitikai kérdésekkel a képzőművészet?

A művészeti zoo keretein belül és kívül, értsd a rácson innen és túl, mindennel lehet foglalkozni. Még a rács rágcsálása is menő.

Gulyás Gábor egy konferencián a következőt állította: ,,Éppen ideje lenne, hogy az ideológiát a kiállítótermekben leváltsa az esztétika." Megállapítható-e ez a kizárólagosság, és ha igen, valóban ideologikus szemlélet határozta-e meg eddig a képzőművészeti kiállításokat?

A zoo lakói nem mindig értik az igazgató bácsi szavait. Szerencsére. Különben tévesen azt hihetnénk, az igazgató bácsi az esztétikára, mint valami filozófiai ágra gondolt, az ideológiára, pedig, mint valami világnézeti segédeszközre.

Megjelenhetnek-e társadalomkritikai koncepciók, kiállítások és művek az állami fenntartású kiállítóterekben?

Persze hogy megjelenhetnek, viszont azt be kell látni, hogy a didaxis gyengíti a művészi kifejezést és fordítva is igaz. Tehát csak azok a társadalomkritikai koncepciók érdekesek, melyek nem „koncepcionálisak”, hanem „művésziek; melyek aztán, a maguk során a társadalmi konceptőröket jobb koncepciók koncipiálására inspirálják. 

Mit gondolsz, miképpen változhat meg a képzőművészet társadalmi szerepe a magyarországi művészeti intézményrendszer utóbbi években megfigyelhető átalakulásával?

Kóbor fenevadak kószálnak majd a kertek alatt és farkas mosolyuk mögül felbukkanó foghíjaikon át lehelik rebellis szellemüket. Így táplálják majd a társadalmat, mely őket éhezteti.

Van-e a művészetnek bármilyen felelőssége az azt befogadó és támogató közösség felé?

A művészetet befogadó közösség nem gyakran fogadja be magát a mű szerzőjét. Felelősséget a modern időkben viszont csak a szerző vállalhat szerzeményéért. A művész státusza ilyen meghatározatlan… Vagy legyen a művész alkalmazott? Elkötelezett? Álljon a társadalom szolgálatába? Erre mondta Deleuze, hogy a háziállatok gusztustalanok, mert szolgalelkűek, talpnyalók. Bezzeg a vadállatok, folytatta…

Lehet-e a művészeti gyakorlatoknak valós szerepe a politikai kérdések megvitatásában?

Sokkal szimpatikusabban hangzik az, hogy a művészet  hatással próbál lenni a politikára, mint fordítva. De, hogy ez a szerep mikor mennyire hasznavehető, jó kérdés. Foucault szerint a politikai hatalommal semmilyen tudás nem bír elbánni. Pedig ő aztán tudott egy-két dolgot a témában, sőt volt némi társadalmi indíttatása is.  

Címkék: korkerdes

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fustparipa.blog.hu/api/trackback/id/tr444476019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása