HTML

füstparipa

Demo Galéria, 2012. április 25 – május 8.

A Demo Galéria utolsó kiállítása, a Forradalom az archívumban az autonóm művészet és a képzőművészet társadalomhoz való viszonyának kérdéseit vizsgálja.


A kiállítás középpontjában az 1947-es Lukács-Hamvas vita áll. Ebből az azóta sokat idézett, ám gyakran felületesen ismert művészetelméleti vitából kiindulva kívánjuk megvizsgálni, hogy a magyarországi képzőművészek miképpen látják a művészet feladatait, lehetőségeit és határait a mai magyar társadalomban.

A kiállítás Hamvas Béla egy korai, 1945-ben megjelent írását emeli ki az életműből, mint egy évtizedekig meghatározó művészi pozíció kiáltványát. A Ne üljetek füstparipára című esszéjében Hamvas egyértelműen fogalmaz:
"A művész magatartása: kívülállás és igény az egyetemességre."

Azóta több magyar képzőművész és kurátor is felülírta ezt az állítást. Művészeti gyakorlatukban megjelent egyfajta társadalmi érzékenység és különböző, a közösségeket érintő problémák melletti elköteleződés.

A projekt keretében interjúkat készítettünk olyan képzőművészekkel, akiknek véleménye, gondolatai, esetleg emlékei relevánsnak tekinthetőek Hamvas Bélával, Lukács Györggyel vagy a művész társadalmi szerepével kapcsolatban.

A Forradalom az archívumban egy tanulmányi kiállítás, mely egy autoritárius rendszer jellemző értelmiségi vitáján keresztül kívánja a mai magyarországi művészet lehetőségeit és feladatait vizsgálni.

Ezen kiállítást egy problémafelvetésnek szánjuk, mellyel egy vitát szeretnénk elindítani a hazai művészet eddigi szerepének újragondolásáról.

Megnyitó: 2012. április 24. este 8 óra

A kiállítást megnyitja: Tamás Gáspár Miklós

A kiállítás rendezte: Feigl Nóra, Karas David, Pacsika Márton

Helyszín: Demo Galéria, Akácfa utca 51.

A kiállítás megtekinthető:
2012. április 25 – május 8.

A kiállítás eseménye facebookon.

Volt-e bármilyen hatással a gondolkodásodra és/vagy szakmai gyakorlatodra Hamvas Béla munkássága? Mikor és milyen körülmények között találkoztál Hamvas életművével?

 

A Karnevált szerettem.

 

Foglalkozhat-e aktuálpolitikai kérdésekkel a képzőművészet?

 

Hatékony aktuálpolitikai művek többnyire nem a képzőművészek kezdeményezéséből jönnek létre, hanem akkor, ha a társadalom érintett rétegei nyúlnak a művészet mindenki számára hozzáférhető eszközeihez. Szerintem sokszor, aki csinálja, sem művészetként gondol a tevékenységére.

 

Gulyás Gábor egy konferencián a következőt állította: ,,Éppen ideje lenne, hogy az ideológiát a kiállítótermekben leváltsa az esztétika." Megállapítható-e ez a kizárólagosság, és ha igen, valóban ideologikus szemlélet határozta-e meg eddig a képzőművészeti kiállításokat?

 

Kizárólagosság megállapítása minden körülmények között értelmetlen. Az esztétikai szemlélet ráadásul éppúgy szükségképpen ideologikus, mint az, amivel szembekerül. Épp ezért teljesen hiábavaló az ideológia kontra esztétika tengely létrehozása, és annak polarizációja.

 

Megjelenhetnek-e társadalomkritikai koncepciók, kiállítások és művek az állami fenntartású kiállítóterekben?

 

Csak egy nagyon vonalas vagy megfélemlített intézményvezető gondolhatja azt, hogy a fenntartójának feltétel nélküli lojalitással tartozik. Az intézményvezető felelőssége a minőségi szakmai munka körülményeinek biztosítása. A minőségi szakmai munkának alapeleme a kritikai attitűd tolerálása.

 

Mit gondolsz, miképpen változhat meg a képzőművészet társadalmi szerepe a magyarországi művészeti intézményrendszer utóbbi években megfigyelhető átalakulásával?

 

Megismételnéd a kérdést?

 

Van-e a művészetnek bármilyen felelőssége az azt befogadó és támogató közösség felé?

 

A felelősség számomra leginkább a következmények vállalását jelenti. A művészet egyik alapfeladata, hogy evidenciának tartott dolgokat kérdőjelezzen meg. Ezért sok konfliktus is generálódhat a művek körül. A művésznek azonban vállalnia kell a művei következményét, akármi is legyen az.

 

Lehet-e a művészeti gyakorlatoknak valós szerepe a politikai kérdések megvitatásában?

 

Nem tudom, hogy szeretném-e, ha így lenne. 

 

Címkék: korkerdes

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fustparipa.blog.hu/api/trackback/id/tr624476017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása